A 2020. február 4-i viharos erejű szél megbontotta a hunyai templom tetejét. A helyreállítás összegéből nem mindent fizetett ki a biztosító. Ugyanis úgy van megkötve a Püspökség és a Biztosító között a szerződés, hogy 50.000 Ft önrészt kell a plébániának fizetnie. Ezért a templomtetőben okozott viharkár önrészére adományokat kértem Önöktől. A február 16-i hunyai templomi gyűjtésben 45.500 Ft adományt kaptunk erre a célra. Ezen kívül is kaptunk még adományokat erre a célra. Az Isten fizesse meg! Köszönöm szépen! Örülök neki, hogy ennyire szívükön viselik a hunyai templomot! A tető kijavítása azóta már megtörtént. A mestereknek már ki is egyenlítettem a számlát.
Jakab Zoltán Tibor plébániai kormányzó
Szent László Király Plébánia |